Hiánypótló rocktörténet jelent meg Erdélyi magyaRock (1970–2010) címmel, a kolozsvári Exit könyvkiadó gondozásában. Népszerűségét bizonyítja, hogy Erdély-szerte diadalútra indult a könyv, szaporodnak a meghívások, száll a híre és már a magyarországi szervezők is érdeklődnek. A könyvbemutatókon a szerzőn kívül a könyv szereplői, a valamikori bandák is fellépnek, feltámasztva így a múlt legendáit. A kötet szerzőjével, Zilahi Csabával beszélgettünk, aki 1990-től a Kolozsvári Rádió magyar nyelvű adásának zenei szerkesztője, rockújságíró.
A Kolozsvári Rádió zenei szerkesztője áttekintette az erdélyi magyar rock’n’roll negyven évét – impozáns kiadvány lett belőle.
„Merünk tervezni, azzal nincsen gond”
Ezzel a gondolattal vágnak neki 2021-nek az Exit Kiadónál az igazgató, Nagy Péter elmondása szerint. Jó okuk van rá, hogy bizakodva tekintenek erre az évre is, hiszen a járványhelyzet ellenére tavaly rekordmennyiségű, 18 könyvet sikerült kiadniuk és az eladások is jól alakultak.
Nagy Péter kiemelte: idén egyelőre 13 új cím kiadásával számolnak, amelyek között helyet kap az olvasók által már nagyon várt, Lupescu Kata által írt Kalózlány ötödik, egyben fejező része. Laczkó Vass Róbert Nyitott szemmel című sorozatának hetedik részét is elhozza a tervek szerint 2021, valamint a szerző további verseskötettel is jelentkezik. – A többi megjelenést pedig hagyjuk meglepetésnek – fogalmazott az igazgató.
A kiadó idén egy teljesen új vonallal is jelentkezik, ugyanis terveik között szerepel több, magyar nyelven befutott sikerkönyvük román nyelvű fordításának kiadása. Ilyen például a Papp Annamária és Rohonyi D. Iván által összeállított Megsebzett Kolozsvár, amely a Fotofilm műhely fényképein keresztül mutatja be a város 1944. június 2-i bombázását. A sorozatba olyan további kötetek fordításai is bekerülnek, mint Benkő Levente Volt egyszer egy ’56 című könyve és a Blos-Jáni Melinda által szerkesztett Látható Kolozsvár, amely Orbán Lajos fotóit tartalmazza a két világháború közötti városról. Nagy Péter úgy fogalmazott, hogy ennek a három kötetnek a fordítói munkálatai már el is kezdődtek.
A tavalyi kiadások közül három utánnyomás volt, hiszen a már említett Kalózlány első kötete, valamint Czire Hanga Debóra Félutasok című könyve és a Látható Kolozsvár is nagy népszerűségnek örvend.
Nagy Péter elmondta, hogy eladások szempontjából is kimondottan jó évet zártak, ami minden bizonnyal az online könyvárusításuk fellendítésének tudható be. A járványhelyzet miatt ugyanis a kiadóhoz tartozó Idea Könyvtér könyvesbolt zavartalan nyitva tartását gyakran lehetetlenítették el az újabb és újabb rendelkezések, így az előző évekhez képest nagyobb hangsúlyt igyekeztek fektetni az online vásárlásra, aminek jól látható eredményei lettek.
Múlt év végén a korlátozások miatt megpróbálkoztak az online könyvbemutatók szervezésével is, így a virtuális térben ismerhették meg az olvasók Szőcs Judit Eszményért, hitért, életért című sikerkönyvét, valamint Nánó Csaba Kertvárosi Keringőjét is. Idén remélhetőleg már a személyes találkozások is újra lehetővé válnak, addig is az Exit kiadó munkatársai Nagy Péter szavaival élve nem állnak meg, hanem terveznek és folytatják azt, amit elkezdtek, és amit mindezidáig még a járvány sem tudott megállítani.
A Hagyományok Házában mutatták be Zakariás Erzsébet Képek könyve, Táj- és kultúrtörténet képekben című, négyszáz illusztrációt tartalmazó kötetét. A képek témái a mai Románia területéhez kötődnek, forrásul pedig egy évszázad magyar nyelvű budapesti sajtója, illetve néprajzi szakkiadványai szolgáltak. A kötetről a néprajzkutató-színháztörténész szerzővel beszélgettünk.
„Egy román témájú magyar publikációkat összefogó bibliográfiám során vetődött fel a könyv ötlete, Teofil Bugnariu, a kolozsvári Egyetemi könyvtár főkönyvtárosának munkája nyomán indultam el. A bibliográfus édesanyja magyar volt, a kutató román kultúrában nevelkedett, s 1970-ig, nyugdíjba vonulásáig a könyvtár anyagából válogatta ki azt a magyar kiadványokban megjelent román néprajzi tematikát, amit román néprajzi bibliográfiájához kívánt hozzátenni. Ezt akkoriban – a magyarországi források miatt – nem engedélyezték. Kutatási anyagát később eladta a Román Akadémia Kolozsvári Folklór Archívumának, ahol én is dolgozom. Az intézet igazgatónőjével rendeztük tovább ezt az értékes anyagot, s adtuk ki a már említett bibliográfiát.
A spektrum igen széles volt, hiszen Erdélyen kívül, Partium, Moldva, Bánát, Havasalföld, Dobrudzsa, Máramaros egyaránt szerepelt a feldolgozásban. A forráskutatás az 1850-es évektől a II. világháború utánig tartott, tehát mintegy száz évet ölelt át. A félévtizedes munkám során olyan heti képes kiadványokat néztem át, mint a Vasárnapi Újság, Ország- Világ, Magyarország és a Nagyvilág. Ezekben annyi – Romániához kapcsolódó – táj- és kultúrtörténeti adatot, képet találtam, amikből már az eredeti anyagot össze lehetett állítani. Román témát kutattam, de bennük túlnyomórészt magyar településekről, magyar épített örökségről, magyar ipari létesítményekről, vasútépítésekről volt szó.
Jelen kiadványt a Bugnariu adatait is feldolgozó bibliográfia alapozta meg. A kutató viszont kizárólag román tárgyú illusztrációkat gyűjtött össze, s én látva a magyar vonatkozású források bőségét, a templomokat, kastélyokat, vásártereket, ipari emlékeket, a mindennapi élet pillanatait, a kutatást lényegesen kibővítettem: kimásoltam, listáztam, adatoltam.”
A szerző az összegyűjtött illusztrációkat (metszetek, kőnyomatok, fényképek) tematikailag tizenkét fejezetbe csoportosította: tájak; települések; templomok; kúriák, kastélyok, várak; fürdők; személyiségek és emlékhelyek; ipar; parasztházak, gazdaságok; foglalkozások, életvitel; életképek; szokások; népek viseletükben. A gyűjteményből mintegy 400 kép kerül nyomtatva az olvasó elé, ízelítőt nyújtva mindegyik fejezetből. A teljes képmennyiség az albumhoz tartozó internetes felületen tekinthető meg és tanulmányozható.
A szép kiállítású, 440 oldalas kötet a Hagyományok Háza, az Exit Kiadó és a Kincses Kolozsvár Egyesület gondozásában jelent meg.
A beszélgetéssorozat házigazdáját ugyanakkor az is érdekelte, hogy meghívottai cégvezetőkként biztosítanak-e fejlődési lehetőségeket alkalmazottaiknak, hagynak-e elfajulni konfliktusokat, milyen kritériumok alapján választják ki a munkatársakat, vagy felme rült-e bennük az évek során – a különböző nehézségekkel szembesülve –, hogy jobb lenne külföldön folytatni a munkát.
A most megjelent könyvben ebből a beszélgetéssorozatból szerepel egy válogatás, a kötetben a Rhédey-ház pincéjében elhangzott szabad, élő beszélgetések szerkesztett átiratát találhatja az olvasó. Akit érdekel, mindegyik interjú végén megtalálja a cégvezető, a cég elérhetőségét.
A fotókkal ellátott, különleges tördelési megoldással szerkesztett kötetben hat cégvezetőt ismerhet meg az olvasó: Fejér Attilát, Gorbai Attilát, Nagy Károlyt, Soós Rékát, Széll Leventét, és Zsigmond Istvánt.
A több mint kétórás eseményen számos kérdés elhangzott a közönség soraiból is, ez is azt bizonyítja, hogy szükség van hasonló rendezvényekre, illetve hasonló jellegű kiadványokra. Kérdésre válaszolva László Judit elmondta: szándékában áll további interjúk megjelentetése, ezért is szerepel a borítón az 1.0.
Szépirodalom kategóriában díjat nyert Laczkó Vass Róbert: Felix Culpa kötete 2018. február 1-én
Nánó Csaba életútja, nagyon bensőséges, csontokig hatoló tapasztalatai kapnak hangot Tegnap; Betegnapló című könyvében. Szándékosan nem kezdtem a felütést a megjelenés évével, a Nánó esetében (és a hozzá hasonlókban) ugyanis úgy érzem, paradox lenne egy időbeli ponthoz kötni valamit, ami szó szerint is a szerző egész életét felöleli, tehát hangsúlyozottan fo lyamatszerűségről, bizonyos szempontból jelenidejűségről is szó van.
Amint azt a cím és a fülszöveg is jelzi, a könyv két egységből áll, amelyek külön-külön is értelmezhetők, ugyanakkor mintegy egymásra olvasva is közelíthetünk feléjük.
A Tegnap szövegeivel nyit a szerző, amely címadásgyakorlat látszólag máris ellentmond az előzőkben fejtegetett folyamatosságnak, időbeliség nek, mintegy lezárt, múltbeli eseményfüzér elbeszélését jelezve. A tegnapok azonban még nagyon közel vannak hozzánk, s összeadódva vezetődünk el a jelennek nevezett élethelyzetünkbe. Ilyen perspektívából nézve tehát a Tegnap is értelmezhető a közeliség, a bőrbe való beleivódás hangjaként. Nánó Csaba számos tegnapját hangosítja ki. Kendőzetlenül, tabuktól mentesen, mintegy lelkileg és mentálisan is pőrén áll az olvasó előtt. Adom magam, (be) tudsz fogadni? – szól ki a könyvből, s az értelmező máris fela dathelyzetbe kerül, méghozzá kettősbe. A könyv fellapozása pillanatában kezdetét veszi az, ami mindvégig ott lebeg a szövegben: a befogadhatóság kérdése, az empátia képessége és fokozása, egyáltalán az, mit tudunk kezdeni azzal az önfeltárulkozással, ami nyomtatott szavak formájában mutatkozik meg előttünk: ,,Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. / De aki önmagán győzött, megtisztul általa.” (Örkény István, 5.) ,,Sose kérdezzék egy alkoholistától, mikor kezdett inni. És miért. (...)” (5.)
Ugyanakkor adott egy másik helyzet is: ki az a „magam”, az az én, aki felajánlja magát a történetben? Egy én van csupán, aki a Betegnaplóban átveszi a narrátori hangot is, s aki azonosítható a szerzővel? Vagy halmozott énről olvashatunk, mindazokról az alkoholistákról, akiknek nincs hangjuk elbeszélni, ami velük történik, s akik énjét Nánó a saját énjébe gyúrva ad hangot sorstársainak is? Bátorkodom azt állítani, hogy az utóbbi kérdésre válaszolhatunk heves fejbólintással. Az elbeszélt történet ugyanis nem csupán egy életé, hanem magáé az életé, az alkoholisták életéé. Ezt a fajta többes ént, az egyéni és a közösségi, általános történetek elegyét a szövegszervezés maga is érzékletesen oldja meg. A Betegnapló markáns én-elbe szélőjétől elkülönülve, itt többnyire egyes szám harmadik személyű narrátori hang szólal meg, amit néhol megszakít az egyes szám első személyű hang, ebből a megszakításból azonban a személyesebbé tétel és az emlék idézés mellett kiérzem a közösségvállalást is, egyes esetekben ugyanis ezek ből az én-elbeszélésekből szerzünk tudomást az alkoholisták belső világáról: „...annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam kivenni a zsebemből a pénzt. (...) Ezúttal a pénztárost kértem meg, hogy nyúljon a zsebembe. A vég kezdete volt. Azt hittem, alább nincs. Mégis volt.” (41.)
A javarészt E/3-as elbeszélői szólam tehát a távolítást is szolgálja, a tudósítás érzését is kelti, ugyanakkor az, hogy konkrét életutat, mellékszálon pedig számos másat követhetünk végig, mégis az én énségét, egy-ségét jelzi.
A Tegnap központi szereplőjével születése napjától kezdve járhatunk végig vállvetve az élettörténeten, a traumákon és pecséteken, amelyekkel a környezete vagy akár ő maga is körülhatárolt egyfajta életvitelt. A gyermekként végigélt felnőttszórakozások: „A bulik emlékei tisztán megmaradtak még, ha olykor gyerekfejjel is felfogta, néhány emberrel nincs minden rendben az ivászatok után.” (8.); az édesanya hosszantartó „gyengélkedései”: „(...) erre nyögve mondja az anyja, hagyjanak neki békét, mert beteg. Eltelt három nap, anyja még mindig az ágyban. (...) Akkor még nem értette, hogy a drágalátos anyuka annyira másnapos volt egy valószínűleg napokig tartó ivászattól, hogy nem tudott még felülni sem az ágyban.” (16.), az apa távolságtartása egyenként ejtettek rajta sebet, amelynek később lehetősége volt mélyülni, fekélyesedni, s amely a Betegnapló végén heged csak majd be.
Gyakorlatilag beleszületett az alkohol világába, s túlságosan személyes és közeli kapcsolata volt vele ahhoz, hogy távol tudjon maradni tőle: „Öt éves volt, amikor életében először az eszméletlenségig leitta magát” (10.) – olvashatjuk a rémisztő és elképesztő sorokat, és rémülten gondolhatunk arra is, milyen nagy hatással van felelősségtudatunk vagy annak éppen a hiánya a körülöttünk lévők életének alakulásában.
A Tegnap sorai mélyenszántók, erősen bensőségesek, s nagyfokú bizalommal viseltetnek az olvasó iránt. Egyszerre önértelmezés-keresés, amit a ráfókuszált én-hangok egyike ki is kerekít:
„– Hol torpantál meg, fiam? – kérdezte apám egyszer, úgy tizenhét éves korom körül (...). A kérdés olyan váratlanul ért és annyira ledöbbentett, hogy örökre bevésődött agyamba. Keresem a választ. Azóta is.” (21.)
Továbbá hangadásgyakorlat és olyan problémák tabumentes megközelítése, amely fölött nem lehet(ne) szemet hunyni (például hogyan kezelheti egy gyermek azt, hogy környezete egészségtelen, rá is fertőzően hat, vagy annak a megválaszolatlan kérdésnek az örökös terhét, hogy a megcsalás miatt kezdett el inni az anyja, vagy az ivászatai vezettek a férj félrelépésé hez? – 15.). Ugyanakkor még a Betegnaplóbeli betegség előtti életet is egy nagy lent-állapotként értelmezhetjük, akár az anyagi–családi–magánéleti vonalra (vö. munkásgyári helyzetek, aki nem „vedel”, azt kinézik), akár pedig az örökös ördögi körre és az emellett fellépő lelki–mentális labilitásra gondoljunk is: „Az agorafóbia teljesen váratlanul tört ki rajta.” (33.) „Halálsápadt volt, remegett egész testében, ám ez csupán a kezdet volt.” (34.) ,,…ha felkelt az ágyból, úgy érezte, nyomban meghal.” (34.) „Két év telt el ebben a nem-létben, amikor már nem bírta tovább.” (35.)
Olvasóként nemcsak az alkoholisták szomorú és fájdalmas mindennapjaiba, életébe vonódunk bele akarva-akaratlanul: „Az összes alkoholista előtt egyetlen cél lebeg, napfelkeltétől napnyugtáig, reggel, délben, este vagy éjszaka: megszerezni az adagot.” (44.) „Nincs már szégyenérzet, nincs fékezőerő, nincs becsület. Egy van: a pia...” (45.), hanem a hajléktalanok gondolataiba, érzésvilágába is betekinthetünk. Ez különösen plasztikusan szemléltethető a nyakkendős énnel, a külalak fontosságával akkor, amikor a belső már feloldódott, s azzal, hogyan küzd az ember emberi arcáért akkor is, mikor a névtelenedés elkerülhetetlen:
„Fölöttébb furcsa: amikor az embernek már semmije sincs, jó ideig próbálja őrizni a látszatot. Azt, hogy ő mégiscsak valaki, akinek nincs köze a többi utcán lézengőhöz, a kékszeszig lesüllyedt piásokhoz, a lépcsőházakban vagy parkokban meghúzódó vagy parkok padjain alvó hajléktalanokhoz. Pedig el sem lehet képzelni, milyen hamar a szintjükre süllyed az ember...
Soha életében nem viselt nyakkendőt, de amikor kikerült az utcára, rögtön kötött egyet a többi tróger között. Nehéz a dolgot megmagyarázni, végül is minden senki ki akar tűnni a többi senki közül. Ha mással nem, legalább egy nyakkendővel.” (44.)
Az alkohol által átitatott élet folytonos fent–lent hullámzását, az örökké labilis és kiszámíthatatlan életvitelt, a hangulat- és állapotváltozásokat és a szenvedélybeteg alkoholhoz fűződő ambivalens viszonyát mutatja az is, ahogyan és ahányféleképp értelmezni próbálja azt a mű énje. Ennek mentén az alkohol egyszerre jelent valami nagyon mély és már az alapokat megfertőző traumát, halált: „Számomra Marci volt az első példa arra, hogy az alkohol öl.” (32.); művészetet, művészélet vonásait: „Merthogy művé szeknek hitték magukat – tán félig-meddig azok is voltak –, így ildomos volt néha iszogatni.” (30.); ugyanakkor szórakozást: „Roppant szórakoztató volt ülni a kocsmában, és az alkoholtól félig elhülyült, lerobbant, egykor többnyire jobb időket megélt részegesek meséit hallgatni.” (33.) és az én szerethetőbbé válását is (vö. barátnője kínálta bortól édesebb). Mindez a jelentéstöbblet úgy nyer még inkább értelmet, ha az italtól való fiatalkori távolságtartást és az ebbe való belebukást is kontextualizáljuk.
A Betegnapló már erőteljesebben, explicitebb módon helyzet- és énorientált, az elbeszélő ugyanis végigvezeti az olvasót betegségének hullámvölgyén, még pontosabban mentális utazásán, azon, ahogyan a csüggedés és reménytelenség hangját felváltja a küzdeni akarás és az irónia.
„A betegség mindentől más: a tehetetlenség és kiszolgáltatottság legmagasabb fokú szervezettsége” (55.) – olvashatjuk az első gondolatokat. És valóban, olyan embertől hangzik ez a gondolat, aki mintegy egyik lent-állapotból csúszott át a másik lent-állapotba, szembesülve a nyelvgyökér-daganattal.
(...)
Tankó Andrea
Balassa M. Iván az 1970-es évek végétől kutatja, több-kevesebb megszakítással, a protestáns templomokban fellelhető festett asztalosmunkákat.
Eddigi tapasztalatait ismerteti legújabb könyvében. A kötetben bemutatott unitárius emlékanyag a teljes magyar festett asztalosmunkájú templomberendezéseknek csak egy részlete, de mint cseppben a tenger, minden megtalálható közöttük, ami ezeket a kultúránkban kiemelkedő jelentőséggel bíró műveket jellemzi.
Dr. Balassa M. Iván Festett famennyezetek és berendezések az unitárius templomokban című könyvét a kolozsvári Vallásszabadság Házában mutatták be, amelyet követően sikerült a szerzővel beszélgetnünk. Majd őt követően a könyv szerkesztőjét, Furu Árpádot hallhatják, aki az új könyvopusz mellett a Balassa M. Ivánnal folytatott hosszú és gyümölcsöző együtt működéséről is beszélt.
Az eseményen a Magyar Unitárius Egyház képviseletében Gyerő Dávid főjegyző elmondta: „Balassa M. Iván kötete olyan értékeket tár fel, olyan örökségre világít rá, amelyet nem sokan ismerünk részleteiben, amelyet nem sokan értékeltünk eddig, de amelyekről most teljesen világosan kiderült, hogy megállják helyüket magyar és európai viszonylatban is”.
– Egy igazán tartalmas, súlyos és mutatós könyv ismertetésével bíztak meg engem – indította a könyv méltatását Kovács András művészettörténész, akadémikus. – Egy 196 oldalas, oldalanként közel 2-2 képet tartalmazó nyomtatványról van szó. A kötet az erdélyi unitárius templomokban található festett faberendezések összességének – festett kazettás mennyezeteknek és szószékeknek, úrasztaloknak, padoknak, karzatmellvédeknek, éneklőszékeknek és ajtólapoknak – az ismertetésére és értékelésére, rajtuk keresztül pedig az elmúlt fél évezred templomi kultúrájának bemutatására vállalkozik – mondta Kovács András.
A művészettörténész először Balassa M. Iván életrajzáról mondott részleteket, majd röviden vázolta az unitárius templomberendezésekkel kapcsolatos eddigi tudományos kutatásokat, Orbán Balázsig visszavezetve. A kötetet fejezetről fejezetre haladva, részletesen, történelmi kontextusba helyezve mutatta be, külön figyelmet szentelve a kiadvány következtetéseinek. Elmondta, az eddigi tudományos munkák szerint az unitárius templomok faberendezéseit céhes mesterek készítették, ám ezzel a felvetéssel Balassa M. Iván munkája szakít, a kötet következtetéseiben megfogalmazza, hogy a berendezések céhen kívüli, mezővárosi, falusi környezetben nevelkedett asztalosok munkái, amely felvetéssel ő is egyetért.
Furu Árpád a kötet szerkesztője közölte: lassan tíz éve dolgozik az unitárius egyháznál, feladata az egyházörökség műemlékeinek védelme, és már a munkája kezdetén megfogalmazódott benne, hogy „jó lenne időről időre az örökségről köteteket, publikációkat a nagyközönség elé tárni”. Mint elmondta, a műemlékvédelemhez a szakemberek nem elegendőek, azt csak a műemlék tulajdonosával és széleskörű társadalmi támogatottsággal együtt lehet sikeresen védeni, ezért fontosak ezek a tájékoztató kötetek, amelyek segítségével a közönség megismerheti értékeit.
– Nagyon hálás vagyok, hogy ebben a témában sikerült könyvet kiadni, és hogy Balassa M. Iván a teljességre való törekvéssel kutatta át a területet – mondta Furu Árpád.
Az est folyamán a kötet szerzője is felszólalt. Balassa M. Iván elmondta, festett egyházi berendezések vizsgálatát az 1970-es években kezdte el, majd erdélyi terepmunkái során minden faluban feltérképezte a templomi berendezéseket is. Ám, ahogy egyre terebélyesedett az összegyűjtött anyag, egyre nehezebbé vált megfelelő módszert találni annak feldolgozására. Az etnográfus úgy vélte, hogy egy nagy kötetben összefoglalni minden adatot pontatlan és méltatlan lenne.
– Furu Árpád javasolta, hogy csak az unitárius templomokat mutassam be, amely javaslatot megfogadtam. És úgy tűnik, jól választottam, mert az unitárius templomok berendezései között minden kor és minden tárgy reprezentálva van, munkámat pedig hatalmas mennyiségű írásos emlék is segítette – fogalmazott Balassa M. Iván.
A bemutató végén közölte, nagy örömmel írta a könyvet, amely az unitárius templomok félévezredes történetét mutatja be.
Az est házigazdája Nagy Péter, az Idea Könyvtér igazgatója volt, a rendezvényen közreműködött Oláh Mátyás csellista és Sipos Péter hegedűművész.
Laczkó Vass Róbert színművész Szonettek a Kálváriára című, az Exit Kiadónál megjelent kötete adventben, nagyböjtben és az év más időszakaiban hasznos olvasmányélményt kínálhat sokak számára.
A kötet, amely által megpróbáljuk megérteni a versek írójának vajúdásait, kicsit más időszakban látott napvilágot, mint amiben a címadó szonettfüzér megfogant. Még néhány napig advent van, a 14 stációból álló sorozat pedig nagyböjtben született. Ez azonban korántsem csökkenti a súlyát Laczkó Vass Róbert színművész Szonettek a Kálváriára című kötetének. A szerző műhelyforgácsoknak nevezi a verseit, amelyek között Betlehemes ének, Keserves parafrázisok, Látomás, Hanyatlás és Eretnek egyaránt van.
„Karácsonytól a Golgotáig ível a Messiás karrierje, a jászoltól a keresztig. Ezt a karrierívet rajzolja meg a versbeszéd szerzője. Az egykori kántálás, betlehemezés, keresztútjárás élményei, emlékképei ma már egy-egy versfüzér, szonett, zsoltár vagy »egyszerű ének« alapanyagát képezik.” – írja Bodó Márta, a Vasárnap és a Keresztény Szó főszerkesztője a kötetben. Hozzáfűzi: „A versmondás iskolája megalapozta a képes beszédet, hogy versbe fogalmazza a látottakat, és a látottak mögé látottakat. Erénye e versbeszédnek a hétköznapok közelsége, amelyeken átragyog a sokféle tapasztalat: a szülőhely székely rítusai, a nagyvilág különféle tájai, olvasmányélmények, utazások, műveltségelemek. Nem utolsósorban ezek között a kereszténység. A vallás mint kultúra és a vallás mint filozófiai háttér. Mint szemlélet- és világképformáló erő. Az otthonról tarisznyált hit éppúgy felsejlik a sorok között, mint a hitet megpróbáló történések, amelyek egy megszenvedett, kivajúdott, megélt saját hitrendszert alkotnak. Hiszen »tartozom magamnak annyival / hogy félszavakból is megértsem / istent aki legbelül nyilall« .”
Betegnapló holnapra
Nánó Csaba: Tegnap; Betegnapló*
Néhány éve megkeresett egy nálam valamivel idősebb ember, olvasnám el, amit a „rehabon”, a rehabról írt. Elolvastam, ahogy tudtam (kézzel írt, görcsös füzetek voltak), és javasoltam, jelentesse meg. Ha gondolja, válasszon ki részleteket, vagy húzza ki, amit túlságosan személyesnek érez. Sokat beszélgettünk erről, közben barátok lettünk, végül mégsem tette, sem így, sem úgy.
Legmélyebb problémáinkról iszonyatosan nehéz beszélni, s annak, aki nem „hivatásos”, talán még nehezebb. Hiszen a hivatásos író megszokta, hogy önnön sebeit vakarja el, önnön sebeiről tépi le a ragtapaszt, és mutatja meg őket a világnak. Aki azonban szenvedett, de írni korábban nem írt, az a határon van: meg is mutatná, meg nem is. Nem mondhatom el senkinek, mondjam hát el mindenkinek?
Nánó Csaba még ezen a kategórián belül is kivételnek számít, hiszen ő írt korábban éppen eleget (négy kötetet jelentetett meg), újságíróként dolgozott és dolgozik többek között a Szabadságnál és az Erdélyi Naplónál, ennyire mélyen mégsem szállt le önmagába. Nem mindegy, hogy az ember a kedvenc színészeivel beszélget, vagy az alkoholizmusát tárja fel, aztán meg a halálos betegségről vall, amelyet sikerült túlélnie.
Az egyes szám első személy–egyes szám harmadik személy játék nem csap be senkit: az olvasónak szilárd meggyőződése, hogy magadról gyónsz. És ebben a szűk (nagyvonalúságban szűk) erdélyi társadalomban nem mindig veszik jó néven ezt.
Mégiscsak működik azonban egy kényszer, amely vallomásra kényszerít, és egy másik, hogy valamelyest árnyékban maradj azért. Nánó Csaba nem azért tér el a közvetlen vallomástól, mert író lenne, hanem azért, hogy óvja magát, amennyire lehet. Nehéz itt (és bárhol máshol) definíciót adni az „íróságra”, de a szöveg mívessége, ambíciója elárul valamit erről. Ám egy író szövege biztosan nem lenne ilyen riasztóan őszinte.
Hogyan hat Nánó szövege? Mint a korbácsütés. „Ötéves volt, amikor életében először az eszméletlenségig leitta magát.” (10.) „…vajon anyja előbb kezdett inni rendszeresen, és aztán jelent meg a kurva apja életében, vagy az ő felbukkanása vezetett anyja alkoholizálásához?” (15.) Ilyen és ilyenebb mondatokkal találkozunk, ilyenek között kanyargunk a történetben.
Egyébként azt hiszem, teljesen mindegy, hogy mikor bukkant fel a kurva. Aki problémái megoldása érdekében az alkoholhoz nyúl, az alkoholista; a társadalom pedig nem véletlenül nyújtja ezt a mintát, hogy aztán jól elítélhesse, hiszen akit elítélünk, az már nem tartozik közénk, hibái nem abból a közösségből fakadnak, melynek a szereplői vagyunk.
A Tegnap olyan, mint egy irodalmi riport: a harmadik személyű szöveget olykor idézett egyes személyű váltja fel, olyan bevezető mondatokkal, mint például: „Egyik beszélgetésünkkor kizárólag nagyapjáról mesélt…” (17.); „Egyik nap eszébe jutott egy régi történet…” (20.) Ez is a távolítás eszköze és a megmaradt óvakodás tünete.
Mint a Betegnapló, a Tegnap is célelvű: az alkoholizmustól szabadul a szereplő, a betegségből kigyógyul. Azt hiszem, szerencséje volt, hogy nem olyan helyre került, ahol benyugtatóznak: „A terápia lényege az volt, hogy megértesse az alkoholistával, mitől vált azzá, ami, és a szenvedély utáni vágyat hasznos és egészséges célokkal, gondolkodásmóddal váltsa fel.” (49-50.) Mert ahol csak beléd nyomnak egy vagy több gyógyszert, mint mondjuk Dicsőszentmártonban, és zöldségként kóvályogsz egész nap, ott soha nem fogsz meggyógyulni.
A Betegnaplót egyes szám első személyben meséli az elbeszélő, hiszen a betegség szörnyű, de mégsem rajtunk, „szégyentelen” alkoholistákon múlik: „…a tehetetlenség és kiszolgáltatottság legmagasabb fokú szervezettsége.” (55.) Ebben több a „jótanács” is (Az élet apróságai című fejezet „parancsai”, melyek alatt az is meg van jelölve, miben és mit: Higgyél!, Lásd!, Ne gondold!), ami kissé olyanná teszi a szöveget, mint az interneten található boldogságreceptek – csakhogy egy ilyen pillanatban senki nem tud esztétikai mérlegeket készíteni; a fuldokló nem ragaszkodik hozzá, hogy faragott bottal húzzák ki a vízből – levegőt szeretne kapni.
Ebben a szövegben keményebben fogalmaz a szerző: úgy látszik, a rák esetében kevesebb szerencséje volt az orvosokkal. „Amit az egész betegséghez fűződő legnagyobb szemétségnek tartok, amikor valaki sarlatán módon úgy manipulálja szerencsétlen és tudatlan embertársait, hogy neki az hasznot hozzon. (…) Nem érdekel, ki miben hisz, a hit még soha senkit nem mentesített az alól, hogy angyal vagy aljas féreg legyen.” (59.) Még meg is nevez egy népszerű figurát, hogy megóvja embertársait a ködtől – természetesen hiába, folyamatosan látom az ilyen „gyógyítók” plakátjait, előadásaikra tódul a tömeg.
Mint a csendben maradó melegektől, a szenvedélybetegségekkel vagy halálos kóroktól küzdő emberektől sem várhatja el senki, hogy nyilvánosság elé lépjenek. Mégis örülök, hogy Nánó Csaba megtette: ha egyetlen alkoholistának vagy rákosnak könnyebb lesz ettől, már megérte. És mennyivel nagyszerűbb lenne, ha már a társadalom is felnőne ahhoz, hogy megértse, az alkoholista minden értelemben a mi betegünk, szenvedélyéről nem tehet, és főleg: az nem bűn.
Demény Péter
Nico ter Linden 1936–2018
Amszterdami lelkipásztor, egyházi író volt. Mint a bibliai történeteket újramesélő lelkipásztor nevét tavaly december óta mi is ismerjük. Akkor volt Nico ter Linden Az a hír járja című népszerű sorozata első kötetének bemutatója a teológia dísztermében. A szerzőhöz is illő, hogy nem teológus, hanem mérnökember fordította magyarra: a Györgyfalván élő Antal Árpád. A könyvet nálunk Ida Eldering holland lelkipásztor mutatta be, aki maga is volt amszterdami lelkész, és közelről ismerte az úgynevezett „amszterdami iskolát”, azt az ószövetséges irányzatot, amelyet Nico ter Linden is szívesen követett. (L. http://www.proteo.cj.edu.ro/hu/esemenyek/9148) Most is Ida Eldering adta nekünk hírül, hogy Nico ter Linden 81 éves korában elhunyt. Munkássága rövid ismertetésével emlékezzünk meg róla.
Nico ter Linden prédikációi és bibliai elbeszélései azért voltak közkedveltek, mert mind a templomos gyülekezetet, mind az egyháztól elidegenedett mai embereket egyformán meg tudta szólítani. A gyülekezetet azzal, hogy mindenki érezte: lelkipásztora szenvedélyesen éli meg hitét, s ugyanígy szereti egyházát is. A templomot is úgy szerette, hogy legtöbbször nem otthoni dolgozószobájában, hanem a templomban írt. A szekularizált hallgatóság pedig azért kedvelte, mert az ő tolmácsolásában a bibliai történetek érthetővé váltak a racionálisan gondolkodó mai ember számára is.
Az 1995–2004 között hat kötetnyi bibliai elbeszélése sok százezer példányban kelt el, igazi könyvsiker lett. A szerző e mellett az egyik legnagyobb holland napilap (a Trouw) egyházi rovatának rendszeres cikkírója, s az NCRV nevű keresztyén rádió- és televízió csatorna népszerű egyházi műsorának szerkesztője volt. Írásai és tévéműsorai nyomán nemzedékek szűrték le a Bibliával kapcsolatban a tanulságot: „Így már én is értem!”
Teológiai szemléletét sokan – joggal – vitatták. Az volt ugyanis a felfogása, hogy a Biblia történeteit – az üdvösség történeti fordulópontjait is beleértve! – nem lehet racionálisan igazolni. De a hit számára igazak. Ironikusan jegyezte meg egyszer: „Nem veszitek észre, hogy egész országnyi ember szakad el az egyháztól, mert már nem kellenek nekik a csokoládémázzal leöntött bibliai történetek?” Nézete szerint a Biblia racionális, történeti hitelességétől megfosztott újramesélése ugyanakkor nem engedi meg, hogy a mai ember slampos nyelvi szintjére süllyedjünk. A Szentírás ősisége, isteni titka, nyelvének emelkedett költőisége arra kell késztesse a bibliaolvasó és igehallgató embert, hogy megilletődötten, mély átéléssel és hittel adja át magát a szövegnek. „Mintha ősbemutató lenne, úgy készült minden istentiszteletre” – mondta egykori kántor-munkatársa Nico ter Lindenről.
Vegyük kézbe, olvassuk mi is Nico ter Linden Az a hír járja című nagy műve első kötetét. A kolozsvári Exit kiadó jóvoltából itt van a kezünkben. Olvassuk elsősorban mi, lelkipásztorok. Mert ami benne nem „bultmanni” mellékút, hanem a héber gondolkodás jó gyümölcse, az igehirdetésünket fogja gazdagítani. De adjuk a könyvet konfirmáló és konfirmált ifjaink, egyetemi ifjúságunk, bibliaköri hallgatóságunk kezébe: hasznos olvasmányélményt és jó vitaanyagot nyújt ahhoz, hogy a Bibliát, mint Isten igéjét a mi népünkhöz is közelebb vigyük.
Így válhat a távoli Hollandia szülötte a mi tanítónkká is. Istennek legyen érte hála.
Dr. Juhász Tamás
Kolozsvár
.jpg)
– Azokhoz a beszélgetőtársakhoz kapcsolódik ez a nagyszerű tartalom, akikkel alkalmam volt megismerkedni és a történeteiket hallgatni, a magam módján kíváncsiskodni a kérdéseimmel – mondta Laczkó Vass Róbert színművész, a Nyitott szemmel sorozat házigazdája csütörtökön délután a Györkös Mányi Albert Emlékházban.
2016. augusztus 18-án az EMKE szervezésében a Györkös Mányi Albert Emlékházban bemutatásra kerül Laczkó Vass Róbert: Nyitott szemmel című beszélgetősorozatának második kötete, amely 15 beszélgetést foglal magába. Az est meglepetésvendége Márkus Barbarossa János.
PROGRAM
Megjelentek köszöntése, Nagy Olga méltatása – Frauhammer Krisztina, Magyar Néprajzi Társaság, Folklór Szakosztály elnöke és Jakab Albert Zsolt, Kriza János Néprajzi Társaság elnöke
Előadások
• Pozsony Ferenc: Nagy Olga társadalomkutatásban hozott újításai
• Frauhammer Krisztina: Nők, női szerepek és életutak Nagy Olga szemével
• Tekei Erika: A szocializmus korának folklór kutatása – A mesekutatás média-recepciója a kommunizmus éveiben
• Jakab Albert Zsolt: Nagy Olga a Kriza János Néprajzi Társaságban és a Társaság kutatási paradigmái
Könyvbemutató Nagy Olga és Nagy Ödön frissen kiadott kézirataiból
• Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató. Szerkesztette Keszeg Vilmos. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2015 – A kötetet bemutatja: Czégényi Dóra
• Nagy Olga: Hagyományőrző népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Széken. Exit Kiadó – Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2016 – A kötetet bemutatja: Keszeg Vilmos
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
2015. december 10-én a Nagy Ibolya – Nagy Gábor szerzőpáros Gazdát kutyájáról című könyvét mutatták be csütörtök délután a Kolozsvári Állami Magyar Opera emeleti előterében.
2015. augusztus 19-én a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében 16.00 órától Demény Péter: Kolindárium című verseskötetének bemutatója.
Közreműködik: Laczkó Vass Róbert színművész.
Szervező: Idea Könyvtér
Helyszín: New York Kávéház
Mentek, láttak és felfedeztek – tájakat, embereket, ízeket, illatokat – s mindezt elhozták az elmúlt években Kolozsvárra, a Nyitott szemmel című beszélgetőestekre, a Györkös Mányi Albert emlékházba. Onnan kerültek aztán hallgatóinkhoz vasárnaponként a Kolozsvári Rádióból, végül pedig kötetben landoltak. Nem mind, csak az első tíz beszélgetés.
Szép, rengeteg fotóval ellátott, igényes könyv rögzíti az elszálló szót, s a változó világ egy pillanatát.
Afrika, Jeruzsálem, a Himalája, Amerika, Egyiptom, Bolívia vagy Észak-Korea – mind üresen hangzik, ha nincs mögötte a személyes élmény, a kaland, a magunkfajta egyszerű ember tapasztalása a nagyvilágról. A Nyitott szemmel sorozat első kötetéről Laczkó Vass Róbert, a beszélgetések házigazdája elmondta: „Ezidáig nagyjából huszonöt beszélgetésen vagyunk túl, ez az első tízet tartalmazza, van itt beszélgetés afrikai misszióról, de orvosi misszióról is, szólunk Albániáról, aztán a magashegyi túrázásról hallunk, itt van Amerika Janus-arca és Egyiptom is, valamint katasztrófahelyszínek és diktatúrák. Olyan széles skáláját és izgalmas szeletét mutatjuk meg a világnak, amelyet kár lenne kihagyni.”
A kötet az Exit kiadónál jelent meg, és a Kolozsvári Magyar Napok alatt az Idea Könyvtér standjain vásárolható meg illetve on line is megrendelhető.
2015. augusztus 18-án a 6. Kolozsvári Magyar Napok keretében a Györkös Mányi Albert Emlékházban 18.00 órától Nyitott szemmel – beszélgetőest, nyári különkiadás.
Meghívott: Jakab Attila cégvezető. A beszélgetés címe: Cuba Libre.
Az est házigazdája: Laczkó Vass Róbert. A rendezvény keretében bemutatásra kerül a Nyitott szemmel - Hétköznapi beszélgetések nem hétköznapi kalandokról c. beszélgetőkönyv.
Szervező: Györkös Mányi Albert Emlékház
Könyvbemutató: Nagy Ödön szórványlelkész és néprajzkutató
Időpont: 2015. június 4., csütörtök
Helyszín: Sapientia EMTE új épülete (Kolozsvár, Tordai út 4. sz.)
Méltatja: ft. Kató Béla, az Erdélyi Ref. Egyházkerület püspöke
Bemutatja: dr. Keszeg Vilmos, szerkesztő, néprajzkutató, egyetemi tanár
Csellón játszik: Szenkovics Dávid
Az Exit Kiadó és a Kincses Kolozsvár Egyesület közös kiadásában megjelent, Asztalos Lajos és Papp Annamária szerzőpáros által jegyzett Kolozsvár bombázása című könyvet Benkő Levente mutatta be augusztus 21-én, csütörtökön, 16 órától a Sapientia EMTE Tordai úti épületében.